Az áthaladási ponton egy billentyűzeten beütött 4 vagy 6 karakterű kód alapján engedélyezi, vagy tiltja le a be- és kilépést. Ezt a viszonylag egyszerű technológiát évtizedek óta használják, előnye, hogy mindössze a felhasználó tudására épül, nincs eszköz, amit magánál kell tartani. Nem a legbiztonságosabb megoldás, illetéktelenek könnyen megszerezhetik és felhasználhatják a kódot, ráadásul rendszeresen gondot okoz a kód elfelejtése.

Korszerű beléptető rendszernél csak a kártyás, vagy biometrikus azonosítás kiegészítő eszközeként javasolt a használata.

A manapság leginkább elterjedt azonosítási eszközök a különböző, bankkártya méretű azonosító kártyák. A kevésbé konzervatívak számára elérhetőek kulcstartó, korong, vagy karperec formájú azonosító eszközök is.
A kártyák reklámfelületként is felhasználhatóak: emblémát, céglogót, vagy a kártyabirtokos fényképét lehet felvinni közvetlen nyomtatással. A hosszú élettartamú és fajlagosan drágább proximity kártyák esetén a kártyák megszemélyesítését érdemes eltávolítható módon, laminált, öntapadós címkékkel megoldani.

Infrakártyák
A kártya belsejében egy lyukkártyaszerű lapot különleges réteggel vonnak be, ami csak az infravörös fényt engedi át. Kedvező ára ellenére ma már alig használják.

Vonalkódos kártyák
A kereskedelemből már mindenki számára jól ismert vonalkód egymással párhuzamos, különböző vastagságú vonalakból áll, amit papír, vagy műanyag hordozófelületre visznek fel. A kártya olvasásához fénysugarat alkalmaznak. Könnyen és alacsony költséggel állíthatók elő, de másolásuk is egyszerű és papír alapú hordozóra történő kódolás esetén könnyen szennyeződhetnek. Emiatt általában csak olyan helyen használják, ahol nagy számú ember belépésének nyilvántartására van szükség és a másolásvédelem nem fontos (üzleti rendezvények, belépőjegyek). Sokszor csak egyszeri felhasználásra tervezik őket.

Mágnescsíkos kártyák
A mágneskártya szabványos méretű műanyag lap, amelynek hátoldalán egy barna, vagy fekete sáv mágnesesen tárolja az azonosításhoz szükséges információt. Néhány éve még a legelterjedtebb kártyatípusnak számított. Legnagyobb előnye az alacsony előállítási költség. Komoly hátrányt jelent viszont, hogy a kártyák viszonylag könnyen másolhatók, érzékenyek a mágneses terekre és a szennyeződésekre. Használatuk némi gyakorlatot feltételez és minden olvasásnál kopik a kártya. Egy-két ezer lehúzás után cserélni kell őket. Ma már korszerűtlen azonosító eszköznek számítanak.

 

Passzív proximity (közelítő) kártyák
Világszerte népszerű és elterjedt kártyatípus. A kártya azonosítója lehet gyárilag rögzített fix kód, de lehet egyszer, vagy többször programozható is.

A kártyák egy integrált áramkört és egy antennát tartalmaznak. Amikor a kártya az olvasó hatósugarába kerül, az olvasó rádiófrekvenciás úton energiát ad át a kártyának. Az így kapott energia aktiválja a kártyát és az rádiós úton átadja az integrált áramkörében tárolt azonosítási információt az olvasónak.

A proximity kártyás rendszerek népszerűsége abból adódik, hogy a kártyát nem kell áthúzni, vagy hozzáérinteni az olvasóhoz, elég csak a közelébe helyezni. A kártya használata nem igényel gyakorlatot, az olvasás során nem kopik és nem szennyeződik, mágneses hatásokra érzéketlen, élettartama - megfelelő tárolás esetén - szinte korlátlan.

Az olvasási távolság az egyes rendszerek típusától és a felhasználói igényektől függően 10-80 cm lehet. Ebből adódóan a kártyát használata során sokszor elő sem kell venni a táskából, vagy ki sem kell venni a zakó, illetve a mellény zsebéből. A kártyatípus különösen jól alkalmazható nagyobb létszámú gyárakban, üzemekben, irodaházakban, hiszen a munkaidő kezdetén bejövő és a munkaidő végén távozó dolgozók azonosítása tizedmásodpercek alatt megtörténhet.

Aktív proximity (közelítő) kártyák
Az aktív kártya már saját beépített energiaforrást tartalmaz. A működtetés során az olvasó kódolt rádiófrekvenciás jelet bocsát ki a kártya felé, amit az szintén kódolt jellel viszonoz. Az olvasási távolság több méter is lehet. Ez a megoldás előnyösen alkalmazható gépjárművek beléptetésénél és azonosításánál.


Chipkártyák
Legegyszerűbb formája egy tárolóchipet tartalmaz. A tárolóchipen kívül egy mikroprocesszort is tartalmazó változatát nevezik intelligens (smart) chipkártyának. A smart kártyák nagyságrendekkel több információ tárolására képesek, mint a mágneskártyák, emellett a rajtuk tárolt adatok programozással bővíthetők, illetve törölhetők.

Kontaktusos változat, ahol a kártya a leolvasás során érintkezésbe kerül az olvasóval, kontaktus nélküli változatában a chipen kívül egy antennát is tartalmaz a kártya. Ez utóbbi megoldásnál az olvasó és a kártya közötti kommunikáció rádiófrekvenciás úton történik.
Chipkártyákat használunk az élet különböző egyéb területein is: pl. mobiltelefon-kártyák, italautomaták, parkolók, könyvtárak, bankok szolgáltatásainak igénybevételénél.

A járműazonosítás speciális feladatát is többféleképpen lehet megoldani: az elvárt biztonsági szint és a rendelkezésre álló költségkeret függvényében.