|
Az OKTEL KFT. TÖRTÉNETE |
|
|
Egy cég alapításakor a tulajdonosok szándéka
csupán az egyik szála a történetnek. A környező piac,
a belső szerkezet, a lehetőségek és elvárások, a megragadott
és az elszalasztott lehetőségek mind felülírhatják
a terveket. Vajon melyik út vezet messzebbre: az alkalmazkodás
vagy a kitartás az eredeti célok mellett? Az Oktel
Kft története erről is szól.
|
|
|
EREDETILEG |
| |
A
kezdetek a 80-as évek végére nyúlnak vissza,
amikor egy állami híradástechnikai cégnél megalakult
az a kis csoport, amely összegyűjtötte az elektronikáért
lelkesedő szakembereket. Megvolt a képzettségük,
termelésszervezés, fejlesztés és szervizelés
terén szerzett tapasztalatuk. A nagyvállalat
megrendelései egyre csökkentek, de ez a csapat
biztos piacra dolgozott: elektronikai gyártáson
kívül gyártmányfejlesztéssel is foglalkozott.
90-ben egy nagy levegőt kellett venni: nyolcan
(mérnökök, technikusok) kiléptek az állami vállalattól.
Megegyeztek: mind a nyolcan kiveszik a részüket
a napi munkából, nevet is úgy választottak maguknak,
hogy tartalmazza a nyolc (octo) és az elektronika
szavakat: OKTEL. |
|
Összefogásuk fiatalos reményeket
ébresztett: egy kétszobást lakás béreltek szerelőcsarnok
gyanánt, a gyártósort egy hatalmas asztalon
alakították ki. Kiskereskedelmi üzletüket egy lakótelepi
helyiségben rendezték be, előfordult, hogy a napi
forgalmat egyetlen vevő jelentette. Ugye, mosolyog,
Kedves Olvasó? Pedig az Oktel Kft. még ezt is túlélte.
 |
Ebben az időszakban
telefonalközpontok, kis- és középszériás
műszerek gyártásával, kiskereskedelemmel
foglalkoztak és kábeltévé hálózatot szereltek
a kft. tagjai.
Az első évben kiderült azonban, hogy gyártás
hosszútávon nem kifizetődő, akadoztak a megrendelések.
A társaság döntött: az Oktel Kft történetében
új fejezetet nyitnak, amely már nem a gyártásról
szól, hanem a szolgáltatásról. |
A
riasztóberendezések első anyagbeszerzésére néhány
tízezer forintot dobtak össze, az elektronikai
szakértelem rendelkezésre állt. Az első telepített
riasztóberendezések még partnercéggel közösen
üzemeltetett távfelügyeleti állomásra jeleztek,
de rövidesen, 1993-tól beindult a saját
távfelügyelet.
Ekkor már lehetett érezni, hogy ebben a cégben
van jövő, hiszen egyik üzlet hozta a másikat,
az ügyfelek maguk ajánlották tovább az Oktel
Kft-t.
Ma már öt
hölgy dolgozik diszpécserként, az informatikai
és a biztonsági feladatokért hatodikként egy
fiatalember felel.
|
 |
|
|
|
OKOK ÉS OKOZATOK |
| |
A kezdeti időszak szakmai vonalát meghatározták azok
a beszállító partnerek, akik számára a magas műszaki
színvonal fontos volt, már akkor is, amikor ezt még
nem a piac kényszerítette ki. Ezen az úton ment tovább
az Oktel Kft. Ezt kimondani egyszerű, megvalósítani
egy adott piac feltételei között, nem feltétlenül.
A körülmények: a beruházói tőkehiány állandósulása,
az olcsó, csináld magad megoldások népszerűsége
nem mindig kedveztek a színvonalas szolgáltatásoknak.
Ezzel szemben áll a technológiai fejlődés elképesztő
tempója, amely miatt ma már a holnapi igényeket kell
figyelembe venni. Folyamatosan tájékozódni az
újdonságokról (eszközökről, alkatrészekről,
technológiákról) az Oktel Kft számára létkérdés.
Az ügyvezetők most
azt mondják: szerencsések voltak, sikerült.
Sikerült felismerni, hogy a minőségi szolgáltatás megfizethető
áron nem lehetetlenség: az igazi szakmai kihívás. Sikerült
úgy dolgozni, hogy szakmai okok miatt egyetlen megbízásuk
sem hiúsult meg. Sikerült több, mint 4000 rendszert
telepíteni szerte az országban. Sikerült elérni, hogy
az ügyfélkör jelentős része visszatérő törzsvevő,
aki már nem az első elektronikai rendszere telepítését
bízza az Oktel Kft-re.
|
|
|
|
NAPJAINKBAN
|
| |
Azóta, hogy elkezdtek szirénázni az első riasztók, az
Oktel Kft tevékenysége a 90-es évek közepétől jelentősen
bővül, ma már felöleli a elektronika teljes spektrumát.
Az Oktel Kft. által telepített vagyonvédelmi berendezések:
automata kapuk, beléptető rendszerek, és videó megfigyelők
nem csupán Szekszárd környékén és Tolna megyében, hanem
az egész ország területén megtalálhatóak. A paksi atomerőmű
számára például egyedi fejlesztésű műszereket
szállítanak, technológiai berendezéseket telepítenek
és felügyelnek. Hangosító- és nővérhívó rendszerek,
strukturált hálózatok, telefontechnika: elsorolni is
hosszú.
Most hol
tart a történet? A munkatársak száma meghaladja
a harmincat, de az induló csapatot már csak a
két ügyvezető képviseli. Az új székház
és a megújult arculat az Oktel Kft következő
fejezetének a kezdete, a jövőre vonatkozó tervek
is elkészültek. Elkészültek? Nem, tervekként talán
soha nem lesznek készen, sokkal inkább alakulnak
és megvalósulnak. Ahogy az Oktel Kft alapítóinak
terve is változott, ha kellett az évek folyamán,
és így vált valósággá. |
 |
 |

|
 |
Székházunk bejárata
|
Gépjárműparkunk |
Székházunk: Keselyűsi út 16. |
|
|
|
CÉLUNK A
MINŐSÉG |
| |
A
szolgáltatások minősége iránti elkötelezettségünk jegyében
1998-ban bevezettük az MSZ EN ISO 9001:2001 nemzetközi
minőségbiztosítási rendszert.
Itt
olvashatja minőségpolitikai nyilatkozatunkat.
A
Paksi Atomerőmű Rt. különleges biztonsági előírásainak
megfelelően csak rendszeresen ellenőrzött, minősített
beszállítókkal dolgozik. Az Oktel Kft már 1991. óta
partnere az atomerőműnek, 2002-től pedig minősített
beszállító.

A Rádióaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság
szintén az Oktel Kft-t választotta minősített partnerének
gyengeáramú rendszerei tervezésére, kivitelezésére.
Az RHK Kht. kiemelt biztonsági előírásai szerint felülvizsgálja
beszállítói minőségirányítási rendszerét, tevékenységüket,
így az Oktel Kft. minősítése is rendszeresen ellenőrzött.
|
|
|
|