A kamerarendszerek eszközei közül képrögzítők fejlődése az egyik leggyorsabb. Ma már kizárólag digitális eszközöket alkalmaznak, pedig 6-7 évvel ezelőtt még éltek és működtek a szalagos berendezések. A digitális technika azóta teljesen kiszorította ezeket az analóg eszközöket.
A DVR (Digital Video Recorder), azaz a digitális videó rögzítő a kamerákból érkező analóg videó jeleket digitális módon dolgozza fel, tömöríti, majd merevlemezre rögzíti. Ennek alapján első megközelítésben azt gondolnánk, hogy a digitális képrögzítők teljes mértékben digitális eszköznek számítanak. Pedig a DVR-t az analóg CCTV rendszerekben használják, analóg videó jeleket dolgoz fel és a bemeneti csatlakozók kivitele is azonos az analóg eszközökével, ezért inkább analóg berendezésnek, illetve analóg rendszerelemnek szokták tekinteni.
A digitális képrögzítők alkalmasak a VHS rendszerek számos olyan hátrányának kiküszöbölésére, mint például: a korlátozott sávszélesség, a korlátozott felbontás, a hosszadalmas keresés, a rögzített felvételek rövid élettartalma. Mivel a számítástechnika rohamosan fejlődött és fejlődik ma is, így idővel olyan adattárolási, feldolgozási és átviteli technikák kerültek kidolgozásra, melyeket a digitális rögzítők kifejlesztésében is jól tudtak hasznosítani a szakemberek. A DVR-ek esetében a rögzítés a VHS kazetta helyett merevlemezre történik, a felvételeket dátum és idő szerint lehet keresni, ami lényegesen megkönnyíti egy adott felvétel megtalálását, hiszen nem kell végignézni a több órás kazettákat. Sőt, a mai fejlettebb rendszerek már képtartalom változáson alapuló mozgásérzékeléssel is el vannak látva, így megoldható, hogy csak akkor rögzítsenek, ha valóban történik esemény a megfigyelt területen. A winchesteren, CD-n, DVD-n rögzített anyagok élettartama sokkal hosszabb, mint az őket megelőző videoszalagokon tároltaké, hiszen a gyakori újrafelvételek a szalagok minőségét gyorsan lerontották. Általánosságban elmondható, hogy a digitálisan rögzített anyagok minősége jobb, mint az analóg kazettákén rögzítetteké, de hozzá kell tennünk, hogy ez nagy mértékben függ attól is, hogy milyen tömörítési technikát alkalmaznak, illetve hogy milyenek az eszközön a felbontást érintő és más egyedi beállítások.
A CCTV rendszerek képrögzítésének története
Ahogy a videómegfigyelés maga, úgy a CCTV rendszerekben alkalmazott rögzítők is folyamatos változáson mentek keresztül. A kezdeti kamera-monitor párosításhoz állandó emberi felügyeletre volt szükség.
VCR
A biztonságtechnikai felvételek rögzítésének első mérföldköveit a videomagnó és a VHS kazetta jelentette. Nem az első olyan termékek ezek, melyek a szórakoztató elektronikából kerültek át a biztonságtechnikába, jelentőségük azonban forradalminak volt mondható a maguk idején. Egyrészt olcsók, könnyen beszerezhetők voltak, másrészt csak némi változtatást igényeltek ahhoz, hogy új környezetükben jól hasznosíthatók legyenek, így közel húsz éves pályafutást tudhatnak maguk mögött. A VCR-ek (Video Cassette Recorder) segítségével már nem kellett a kezelő személyzetnek folyamatosan a monitort figyelnie, a háromórás szalagra egyetlen folyamatos videójelet lehetett rögzíteni másodpercenként 25 képkocka frissítéssel. Bár ezek a felvételek még fekete-fehérek és szemcsések voltak, mindez mégis nagy előrelépésnek számított. Az első biztonságtechnikai célú szalagos magnók tulajdonképpen az otthoni használatra fejlesztett videómagnók iparibb kivitelű, tartósabb változatai voltak. Az alaptípusokat a három órás üzemidejű E180 típusú kazettákkal használták, és a kazettákat ennek megfelelő sűrűséggel cserélték, vagy nyújtott üzemidejű „long play” típusú berendezéseket alkalmaztak, E240-es kazettákkal, amik akár 8 órányi videófelvételre is képesek voltak. Persze az ilyen – vékony szalagot tartalmazó – kazetták élettartama és megbízhatósága némi kívánnivalót hagyott maga után.
Digitális multiplexerek
Az 1990-es évek elején, a digitális multiplexerek megjelenése forradalmasította a rögzítést, hiszen ugyanarra a szalagra már nem egy, hanem több kamera képét lehetett párhuzamosan felvenni, melyeket akár elkülönítve, később vissza is lehetett nézni.
Time-lapse videómagnó
Az ún. time-lapse (időléptetős) videómagnó a következő lépcsőfokot jelentette, ami főként a megfigyelési és egyben rögzítési idő meghosszabbításában jelentett nagy ugrást. Ez a berendezés már valódi ipari videómagnót jelentett, robosztus felépítéssel, bonyolult mechanikával. A time-lapse VCR egyes képkockák felvételének kihagyásával a VHS szalagra nagyobb mennyiségű képadatot tudott rögzíteni (bár ez egyben adatveszteséget is jelentett). A szalagigény csökkentésére történő törekvéseknek köszönhetően már 12-től 960 óráig terjedő hosszúságú felvétel is rögzíthető volt vele egy 180 perces VHS kazettára. Ennek ára viszont az volt, hogy le kellett mondani a folyamatos (real time) képfelvételről. A korábbiaktól eltérően 50 félkép/sec helyett – beállítástól függően – 12,5-0,156 félkép/sec-ra csökkent a rögzítési sebesség. Hang rögzítésére egyaránt képes volt, valamint a dátum- és idő feliratozást is meg lehetett vele oldani. A time-lapse magnó rendelkezett riasztás bemenettel. Egy mozgásérzékelőről vezérelve például a rögzítés felgyorsíthatóvá vált. Hátrányként az alacsony képfelbontást (220-350 sor), a nehézkes kezelhetőséget és a szimplex működést említhetjük. Utóbbi azt jelentette, hogy a rögzítés és a visszanézés (keresés) nem folyhatott egyidejűleg. További hátrányt jelentett, hogy bonyolult felépítése és a mozgó alkatrészek miatt a karbantartási igénye jelentős volt.
Digitális képrögzítők
Az 1990-es évek második felétől a mágnesszalagos videórögzítő rendszerek olyan hátrányai, mint a felvételek rövid élettartama, a bonyodalmas visszakereshetőség, a VHS-ből és még a fejlettebb S-VHS-ből is eredő korlátozott felbontás, a nagy szalagigény, az alacsony megbízhatóság, a rendszeres karbantartásigény már előrevetítette egy új technológia életre hívásának szükségességét. A digitalizáció és informatikai fejlődés hatására a szalagos képrögzítők kezdtek háttérbe szorulni, a fejlesztések a digitális eszközök irányába indultak meg (DVD, CD, DVR stb.). A digitális képrögzítők általános elterjedéséhez évekre volt szükség, a szélesebb körű felhasználást még számos akadály nehezítette. Egyrészt akkoriban még igen költségesnek bizonyult az effajta rögzítés és a hozzá szükséges eszközpark, másrészt nem tudták biztosítani a megfelelő tárolókapacitást, hiszen a jó minőségű képek tárolásához azzal arányos nagyságú helyre volt szükség. Idővel az egyre jobb képtömörítési technológiák (melyekről részletesebben Képtömörítés című menüpontunkban olvashatnak) kifejlesztésével, az adattároló eszközök árának csökkenésével és tárkapacitásuk jelentős növekedésével ezek a problémák fokozatosan megszűntek.
A DVR-ek (Digital Video Recorder) megjelenése már a digitalizáció felé vezető út első lépése volt. Mindehhez persze olyan lényegi változásoknak kellett bekövetkeznie, mint a feldolgozási sebesség növekedése, a tömörítési módok fejlődése, valamint az adattárolási eszközök árának csökkenése.
A digitális képrögzítők két fő csoportját egyrészt a digitalizáló kártyát tartalmazó, számítógépbe szerelhető PC alapú rögzítők, másrészt az otthoni használatra szánt DVD lejátszókhoz hasonló formájú asztali, vagy stand-alone rögzítők képezik. Digitális képrögzítők menüpontunkban mindkét típust részletesebben elemezzük.
Minden jog fenntartva. Copyright © Oktel Kft. 1998-2018