A kültéri riasztó a behatolásvédelem első vonalát jelenti, amely már az épületen kívül elhelyezkedő határvonal átlépésekor jelzi a behatolást. A kültéri védelmi rendszert gyakran egészítik ki élőerős védelemmel, távfelügyelettel vagy kamerarendszerrel. Számolni kell azzal, hogy az önálló kültéri védelmi rendszerek kialakításának a költsége többszöröse, akár tízszerese is lehet a beltéri védelmi rendszerekének.
A szokásos beltéri védelem nem képes megelőzni vagy megakadályozni egy betörést, hiszen érzékelői beltérben helyezkednek el és így csak akkor képesek jelezni, ha már megtörtént a behatolás. Beltéri védelem jelzése esetén nagy a valószínűsége annak, hogy kár is keletkezett (legalább egy felfeszített ajtó, egy betört ablak erejéig) és a további veszteségek megelőzése már csak a sziréna elriasztó hatásán és a kivonuló szolgálat helyszínre érkezésének gyorsaságán múlik.
A kültéri védelem alkalmas:
- épületek beltéri védelmének kiegészítésére (kiterjesztésére);
- területeken elhelyezett értékek (pl. járművek, munkagépek, üzemanyag stb.) védelmére;
- mechanikai védelem (kerítés) bizonyos szintű helyettesítésére;
- élőerős őrzés hatékonyabbá tételére.
A kültéri védelemnél használt érzékelők jelzéseit a beltéri behatolásjelző rendszereknél is alkalmazott központi egységek fogadják. Ez alól az érzékelőkábeles kerítésvédelem jelent kivételt. Ha beltéri védelem kiegészítéseként alkalmazzuk, akkor a kültéri védelem jelentős előnye, hogy képes az illetéktelenek behatolási szándékát még az épület feltörése előtt jelezni – és ezzel a kár keletkezését jó eséllyel megelőzni -, hiszen még az épületen kívül észleli a behatolók jelenlétét, ténykedését.
Téves jelzések
A kültéri védelem néhány hátrányt is magában hordoz. Az érzékelők kültéri elhelyezkedése miatt a rendszer ki van téve a legkülönbözőbb környezeti hatásoknak, például a fák, fű, gaz magasságának változása és mozgása, valamint az erős napsütés, szél, köd, kóbor állatok, madarak jelenléte. Ezek a tényezők a kültéri védelmet a beltéri védelemmel szemben bizonytalanabbá teszik.
Tehát míg egy beltéri rendszertől elvárhatjuk, hogy emberi jelenlét nélkül ne okozzon téves jelzéseket addig a kültéri védelem MINDIG téves jelzések forrása! A jó hatásfokú védelem kellően érzékeny a külső hatásokra, de a téves jelzések számát alacsony szinten tartja.
Erre az optimumra törekedve a gyártók a legkülönfélébb elveken működő érzékelőket és érzékelési rendszereket hozták létre, de a legjobb kültéri védelem megtervezése mindig a helyi adottságoknak és a terület jellegzetességeinek ismeretében végezhető el, figyelembe véve az érzékelők sajátosságait is.
Gyakori, hogy a terület védelmének megfelelő érzékelők ára és a védendő érték aránya (mint a vagyonvédelem egyik legalapvetőbb mérőszáma) nem áll egymással elfogadható arányban. Ilyen esetekben kompromisszumként általában egy egyszerűbb elven működő érzékelő, leggyakrabban infrasorompó kerül felszerelésre, ami a védelem hatásosságát nem rontja jelentősen, de több téves riasztás forrása lehet.
Mindenféle biztonságtechnikai rendszernél alapkérdés, hogy mit akarunk megvédeni és kitől akarjuk azt megvédeni. Ezek a kérdések különösen hangsúlyossá válnak kültéri védelem esetén, mert ezen a területen a különböző megoldások igen jelentős költségkülönbségeket eredményezhetnek.
A kültéri védelem kialakításánál az alábbi fontos alapelveket vesszük figyelembe:
A helyszín | Helyszíni felméréssel kell összegyűjteni a védelem tervezéséhez szükséges alapadatokat. Tisztázni kell, hogy:
|
Az elektronika nem elég | Elfogadható megbízhatóságú védelem kialakításához általában nem elegendő csak az elektronika alkalmazása, szükség van arra, hogy a védett területnek legyenek meg a mechanikus határai: kerítés, falak, szögesdrót. Így sem behatoló, sem kóbor állat nem sétálhat be véletlenül a védett területre, ezzel csökkenteni lehet a nem azonosítható riasztások számát. |
Mit szeretnénk védeni? | Nem mindegy, hogy az objektum körüli teljes területet kell védeni vagy elegendő a hozzá vezető utak biztosítása, esetleg szükséges-e a védett terület néhány pontján csapdaszerű védelmet kialakítani. |
Behatolásvédelem vagy lopásvédelem? | Az a cél, hogy a védett területre történő behatolást megakadályozzuk, vagy inkább az, hogy onnan ne tudjanak észrevétlenül kivinni valamit? Ha a védett területen például gépjárműveket vagy nagyobb konténereket tárolnak, és a behatoló valószínűsíthető célja ezek eltulajdonítása, akkor elegendő lehet a kiszállítás megakadályozására helyezni a hangsúlyt, ami sokkal költséghatékonyabb védelmi megoldással is megvalósítható. |
Ki lehet az elkövető? | Más költséget jelent, ha szakmailag képzetlen behatolókra számíthatunk, mintha a kültéri védelem jellegzetességeit ismerő profi betörőkkel szemben kell kialakítani a védelmet. |
A riasztások elemzése | A riasztások kiváltó okát az eseményt követően vizsgálni kell. Különösen fontos a téves riasztások utólagos elemzése, a kiváltó okok felderítése. A kültéri védelem tervezése során számításba kell venni, hogy riasztás esetén a védett terület könnyen ellenőrizhető legyen: kamerákkal vagy biztonsági őrökkel. Gondoskodni kell a terület jó megvilágításáról, bejárhatóságáról, beláthatóságáról. |
Az Oktel Kft. jelentős tapasztalattal rendelkezik a kültéri védelmi rendszerek területén, hiszen – partnercéggel együttműködve – napi szinten végezzük az ország legnagyobb és legjobban őrzött kültéri védelmi objektumai közül néhánynak a karbantartását. Az itt kiépített integrált biztonságtechnikai rendszerek nemcsak több kilométer hosszúságú érzékelőkábeles kerítésvédelmet, beléptető- és videó-megfigyelő rendszereket tartalmaznak, hanem szinte teljesen felölelik a következő menüpontokban ismertetett kültéri védelmi megoldások mindegyikét. A kültéri védelem területén alkalmazott technológiákról, eszközökről részletesebb ismertetést talál további aloldalainkon.
Minden jog fenntartva. Copyright © Oktel Kft. 1998-2018