Központi egység

A behatolásjelző rendszer központi egysége – más néven a riasztóközpont – tulajdonképpen egy zárt, acéllemezből készült doboz vagy szekrény, amelyben egy elektronikus áramkör (a központ panel), egy transzformátor, egy akkumulátor és esetleg néhány további kiegészítő áramkör helyezkedik el. Nem mellesleg szabotázsvédelemmel van ellátva a jogosulatlan nyitás, rongálás ellen. A műanyag dobozos riasztóközpontok alkalmazása nem felel meg sem a szabványoknak, sem a gyakorlati védelmi igényeknek. A központ elhelyezését úgy kell megoldani, hogy mindig a védett téren belülre kerüljön, lehetőleg illetéktelenek számára nehezen felderíthető vagy megközelíthető helyre felszerelve.
A központi egység feladata, hogy fogadja és feldolgozza a rákapcsolt érzékelők jelzéseit, a kezelőegységeken beütött kódokat és utasításokat, megszólaltassa a szirénákat, működésbe hozza a fényjelzőt, valamint – amennyiben a rendszer távfelügyeletre van csatlakoztatva – elküldje a riasztási jelzést a 24 órás távfelügyeleti állomásnak.

A központokat zónaszám és területszám (partíció) alapján az alábbi három csoportba sorolhatjuk. (Ez a felosztás nem egy hivatalos csoportosítási szempont, inkább csak szakmai berkekben használatos osztályozási rend.):

Kis központ: 4-16 zóna, esetleg 1-2 terület
Közepes központ: 16-64 zóna, 2-4 terület
Nagy központ: 64 zóna fölött, 4-32 terület

A riasztóközpontokat a jelzéstovábbítás szempontjából is megkülönböztethetjük:

Vezetékes központ
Vezeték nélküli vagy rádiós központ
Hibrid (kombinált vezetékes és rádiós jelzésátvitelű) központ

A vezeték nélküli és a hibrid riasztók jellemzőit az adott menüpontban részletesen elemezzük, itt a vezetékes központokról ejtünk szót bővebben.

Központ panel

A központ panel egy mikroprocesszort tartalmazó bonyolult áramköri lap. A kialakítástól, a helyszín, valamint a felhasználás sajátosságaitól függően egyedileg kialakított programot lehet feltölteni rá. A kis központok esetén a programozás történhet a kezelőegységről is, de a közepes és nagy központok esetén ezt könnyebben és gyorsabban el lehet végezni egy hordozható számítógépről vagy telefonvonalon keresztül, speciális modem segítségével a telepítő cég telephelyén lévő számítógépről. A riasztó ezután a megadott paraméterek szerint működik – melyek közül a legalapvetőbb ilyen paraméter a felhasználói kód beállítása.

Zónaszám

Általában a központ legjellemzőbb mérőszáma a zónaszám. A zónaszám határozza meg a behatolásjelző rendszer nagyságát, azaz megadja, hogy az adott központra hány érzékelő köthető úgy, hogy a riasztás forrása egyértelműen azonosítható legyen. Általánosságban elmondható, hogy legalább akkora zónaszámú riasztóközpontra van szükség, ahány helyiséget akarunk mozgásérzékelővel védeni. Amennyiben az ajtókat, ablakokat is biztosítani akarjuk, akkor ezek egyenként plusz zónaként hozzáadódnak az eddigiekhez; így tehát, ha egy, két ablakkal és egy ajtóval rendelkező szoba védelmét szeretnénk ellátni, akkor az a gyakorlatban legalább négy zónát jelent. A valóságban ennél kevesebb zónaszámú központokkal nem is találkozhatunk, ugyanis nincs rá gyakorlati igény. Mint a fenti példából látható, még a legkisebb rendszernél is szinte ez jelenti a minimálisan választható legkevesebb érzékelő felhasználását.

Egyes profitorientált telepítők – szakmailag és etikailag is helytelen módon – több helyiség érzékelőinek összevonásával zónaszámot takarítanak meg azzal, hogy egy bemenetre (zónára) több érzékelőt kötnek és a szükségesnél jóval kisebb központot szerelnek fel. Ennek hátrányait az ügyfél akkor tapasztalja, amikor egy valós vagy téves riasztás forrását kell megkeresni, hiszen a központ által jelzett zónához több érzékelő is tartozik. Ebből adódóan beazonosíthatatlan vagy jóval lassabban lesz beazonosítható a jelzés oka, így az esetleges hibaelhárítás költségei jelentősek lehetnek.

A központ zónaszáma is több részre bontható: alap zónaszám és maximális zónaszám.

Az alap zónaszámot a központ egymaga biztosítja, de ezen felül (a korszerű közepes és nagy központoknál) nagyobb mennyiségű érzékelő kezelésére is képes. Ezt úgynevezett zónabővítő modulok beszerelésével lehet elérni, és ezáltal az alap zónaszámot egészen a maximális zónaszámig lehet növelni. Például egy – a gyártó által – bővíthetőre tervezett 8 zónás központ jellemzően akár 32 zónásra is növelhető. Ha már a riasztóberendezés tervezésekor felmerülhet egy nagyobb központ igénye, érdemes már az első telepítéskor bővíthető típust alkalmazni. Ezek a zónabővítők számos esetben a központi egység dobozán kívül kerülnek elhelyezésre, hogy ezzel kábelezési költséget, munkadíjat takarítsunk meg, és a rendszer felépítését átláthatóbbá és megbízhatóbbá tegyük. Az így kihelyezett zónabővítő modulok és érzékelők áramellátását a központ általában már nem képes biztosítani, így sokszor segédtápegységek és plusz akkumulátorok is felszerelésre kerülnek. A zónabővítő modulok és a hozzájuk felszerelt segédtápegységek, akkumulátorok egy, a központhoz hasonló fémszekrénybe kerülnek, így mintegy alközpont funkcionálnak.

Zónatípusok

A riasztóközpont programozásán belül – a felhasználói igények figyelembevételével – általában a telepítő állítja be, hogy az egyes zónákhoz milyen működési funkciókat rendel, bár léteznek olyan zónák, melyek funkciója gyárilag meghatározott. Az alábbi zónatípusok szinte minden központ esetében megtalálhatóak:

azonnali zóna: ide olyan területek tartoznak, melyeknek a riasztó bekapcsolt (élesített) állapotában való megsértése azonnali riasztást generál.
késleltetett zóna: megsértése esetén nem azonnal történik riasztás, hanem egy programozással beállított, úgynevezett késleltetési idő leteltét követően. Tipikusan a kezelőegységgel ellátott bejárati ajtók zónáinál alkalmazzák, hiszen a belépési jogosultsággal rendelkező személyek számára időt kell biztosítani ahhoz, hogy kódbeütéssel – a sziréna megszólalását megelőzően – töröljék a riasztási jelzést. A belépési késleltetési idő általában 10-30 másodperc.
követő zóna: ha ebbe a zónába élesített állapotban belépnek, a sziréna általában azonnal megszólal. Kivétel ez alól, ha a követő zóna előtt egy olyan késleltetett zóna található, amelyen előzőleg áthaladtak, mert ebben az esetben a késleltetési idő előtt nem történik meg a riasztás.
24 órás zóna: ez az a zóna, ami mindig élesített állapotban van, megsértése pedig azonnali riasztás jelzéssel jár. Tipikus példája ennek a riasztóközpontok többségében megtalálható tűz zóna. Könnyen belátható, hogy a tűzérzékelőket a riasztórendszer kikapcsolásakor sem szabad kikapcsolni, azoknak éjjel-nappal jeleznie kell az esetleges tüzet. Bár jellemzően nem zóna típus, de ide tartozik a 24 órás, állandóan élesített állapotban levő szabotázsvédelem (vagy szabotázszóna), amelyet csak a riasztórendszer telepítője tud kiiktatni.

A fent említett fajták alapzónaként definiálhatók, ezeken kívül még létezik számos más típus, például élesítő zóna, pánik zóna, tűz zóna stb.

Zónalezárások típusai

A vezetékes rendszerek esetében többféle zónabemenet-kialakítással lehet kiépíteni egy-egy riasztóközpontot. Az érzékelők többnyire relékimeneteken keresztül, az adott zóna nyitásával vagy zárásával küldenek jelzést a központi egység felé. A riasztóberendezéseknél jelenleg alkalmazott érzékelők általában alapállapotban zárt érintkezőjű relékkel vannak ellátva. Az érzékelőktől jövő és a központra csatlakozó kábelvégeket minden esetben a központ földpontja és adott zónabemenete közé kell bekötni. A zónabemenetek (zónalezárások) típusai pedig attól függnek, hogy e két rész között milyen ellenállás alakul ki az adott zóna normál és a riasztási vagy szabotázs állapota alatt.

NO (Normal Open):Ennél a zónabemenet típusnál normál helyzetben nyitott az áramkör. Ha az érzékelők riasztást vagy szabotázst észlelnek, reléérintkezőiken keresztül zárják a zónát. Hátránya, hogy nincs a kábelezésnek szabotázsvédelme, azaz a központot és az érzékelőket összekötő vezetékeket akár egy rövidzárral, akár a vezeték elvágásával is ki lehet iktatni, hiszen egyiket sem érzékeli a központ, így riasztás sem történik. A gyakorlatban már nem alkalmazzák ezt a megoldást.
NC (Normal Closed): Mint azt nevéből is láthatjuk, ennél a fajtánál alaphelyzetben zárt az áramkör. Tulajdonképpen az előző típus ellentétéről beszélhetünk: rövidzár esetén nyugalmi, nyitott reléérintkező esetén pedig riasztási állapot van. Ez sem rendelkezik a vezeték szabotázsvédelmével, így alkalmazására csak nagyon ritkán kerül sor.
EOL (End of Line): Ennél a típusnál az áramkörbe egy adott értékű vonalvég lezáró ellenállást kötnek be. Az ellenállásnak minél távolabbra kell kerülnie a zónán belül a központtól, célszerű ezért az érzékelőbe történő beépítés. A központ nyugalmi helyzetben csak az ellenállást érzékeli, de ha rövidzárlatot vagy szakadást észlel, akkor riasztás történik. Ebből látható, hogy ez a típus már rendelkezik szabotázsvédelemmel, hiszen ha a vezetékeket elvágják vagy rövidre zárják, riasztást küld a központnak, ami megszólaltatja a szirénát.
DEOL (Double End of Line): Az előző típus továbbfejlesztése: itt már nem egy, hanem két vonalvég lezáró ellenállás kerül az áramkörbe. Emiatt mind a szabotázsjelzést, mind a riasztást külön lehet kezelni, így megkülönböztetve a kettőt a nyugalmi állapottól és egymástól is. A fentiekből látható, hogy az EOL és a DEOL zónalezárásokat kifejezetten szabotázsvédelem és rövidzárlat észlelése miatt alakították ki.
MEOL (Multi End of Line): Az EOL és DEOL típusoktól abban tér el, hogy kettőnél több vonalvég lezáró ellenállást illesztenek az áramkörbe. Ennek köszönhetően amennyiben egy zónára több érzékelőt kötnek, akkor azok riasztásait és különféle jelzéseit érzékelőkre vetítve is meg tudják különböztetni.

Zónaduplázás: Megoldható az is, hogy egy zónakimenetre több érzékelőt kötnek, amelyeket különálló egységekként lehet értelmezni, így a jelzéseiket is külön-külön meg tudják különböztetni. Ebben az esetben egy zónát két zónaként is tudnak használni. Erre akkor is mód nyílik, ha nem vonalvég lezáró ellenállást alkalmaznak, hanem kétfajta ellenállásértéket használnak.

Partíció

A zónaszám mellett (főleg nagyobb épületekben) a riasztórendszerek egy másik fontos tulajdonsága a kialakítható partíciók (területek) száma. A partíció tulajdonképpen egy olyan elvi egység, ami több zónát fog össze, melyek egyszerre, a terület bekapcsolásával élesednek (pl.: földszinti érzékelők = 1. partíció, garázs érzékelői = 2. partíció – így a két rész külön kapcsolható, a hozzájuk tartozó érzékelők egyszerre élesednek vagy kapcsolnak ki). A kisközpontok 1-2 partíciósak, a nagyok 4-8-32 partíciót is képesek kezelni. Ez gyakorlatilag úgy működik, mintha több külön központunk lenne. Többek között megvan az az előnye, hogy programozással az érzékelőket rugalmasan lehet az egyes területekhez rendelni, a felhasználói igények változásakor. Jó példa erre egy irodaház, ahol az irodák a bérlőktől függően csupán programozás útján különböző területekbe sorolhatóak.

Eseménymemória

Ma már szinte minden központtípusnál követelmény, hogy a rendszer a különféle jelzéseket egy úgynevezett eseménymemóriában rögzítse. Ezek az események távprogramozással vagy egy laptop segítségével bármikor visszakereshetőek. Szöveges LCD kezelőkön az eseménymemória általában helyileg is visszaolvasható. Ilyenkor nem csak a konkrét esemény megnevezése kerül naplózásra, hanem a pontos visszakeresés érdekében annak dátuma és ideje is. Maga a központ több száz, vagy több ezer állapotváltozás és jelzés tárolására képes, majd a memória megtelte után ezeket felülírja.

Otthonélesítés üzemmód

Most, hogy az érzékelőket zónákra kötöttük, a zónákat partíciókba csoportosítottuk, már be- és ki tudjuk kapcsolni a rendszert (vagyis a kívánt területet). Az ON és az OFF állapoton kívül egy úgynevezett STAY üzemmódba is állíthatjuk a riasztót. Ennek magyar fordítása az otthonélesítés vagy otthonmaradás üzemmód, működésének lényege pedig az, hogy a terület STAY módba történő bekapcsolásakor egyes előre megadott zónákat kihagyunk az élesítésből. Így amikor éjszaka aludni térünk, és bekapcsoljuk a STAY üzemmódot, az érzékelők nagy része (például a földszinten) élesedik, az emeleti érzékelők viszont nem, így fent szabadon mozoghatunk.

A központ panel további részegységei

A központ panelen funkció szerint három fő részt különíthetünk el. (Természetesen elektronikai, áramköri szempontból lényegesen bonyolultabb a felépítése.) Ezek:

Tápegység
Kommunikátor
Sorkapcsok (be- és kimeneti csatlakozások)

Tápegység: A közhiedelemmel ellentétben a riasztóközpont nem dugaljzatból kapja az áramot. A valóság az, hogy a központdobozban lévő transzformátor a 230V-os hálózatba kerül fixen bekötésre, ahol a 230V-ból 16V-ot állít elő. A központ tápegysége a kapott 16 voltos váltófeszültséget (16VAC) egyenirányítja és stabilizálja. A tápegység tölti a központ akkumulátorát, ellenőrzi annak állapotát, és ellátja a rendszert 12V-os egyenfeszültséggel. Ha a 230V-os hálózat (az ún. elsődleges áramforrás) kimarad (áramszünet), akkor a tápegység az akkumulátorban (másodlagos áramforrás) tárolt energiát használja fel, hogy ezt az időszakot áthidalja.

Kommunikátor: A központ kommunikátora továbbítja a jelzéseket a felügyeleti állomásra vagy a riasztást fogadó központba. Ilyen jelzések lehetnek: a rendszer bekapcsolása, kikapcsolása, a riasztások, a zónakiiktatások, a rendszerhibák, az eszközök meghibásodása, a felhasználók által alkalmazott egyedi kódok sorszáma (de maga a kód nem!) stb. A kommunikáció általában telefonvonalon keresztül valósul meg, abban az esetben viszont ha a helyszínen nincs telefonvonal, a kommunikátorra egyéb átjelző berendezéseket lehet csatlakoztatni, melyek a központ számára egy szimulált telefonvonalat biztosítanak. A kommunikáció ilyenkor a telefonvonal helyett, URH rádió modemen, GPRS adatkapcsolaton, GSM kapcsolaton vagy IP kapcsolaton keresztül történik. Esetenként a kiegészítő átjelző nem a telefonvonal kapcsokra csatlakozik, hanem közvetlenül a központ panel erre kijelölt csatlakozójára. A beépített telefonvonalas kommunikátor a jelzéseket egyidejűleg telefonvonalon és/vagy tartalékként a felsorolt átjelzési formák használatával is elküldheti.

Sorkapcsok: A sorkapcsok teszik lehetővé, hogy a rendszer különböző részeit a központhoz kapcsoljuk. A sorkapcsokon funkció szerint általában az alábbiakat találjuk: 16VAC bemenet, 12V kimenet, buszvonal, szirénakimenet, zónabemenetek, programozható (PGM) kimenetek. Ezek közül a programozható kimenetekről ejtsünk néhány szót!

Programozható kimenetek: A programozható kimenetek (PGM) segítségével külső eszközök, és különböző jelzések vezérlését végzi a rendszer. Néhány példát említünk ezek közül:

hibaállapotok jelzése,
élesített állapot jelzése,
különböző zónák állapotjelzése,
segélyhívások jelzése,
külső eszközök működtetése (pl. elektromos ajtózár vezérlés)

Riasztóközpont bekötés, avagy a „kábeldzsumbuj”

A nem szakszerű szerelés egyik mellékterméke az úgynevezett „kábeldzsumbuj”, ami a riasztóközpontok dobozán belül a legszembetűnőbb. A riasztóberendezés felszerelése során fontos szempont, hogy megfelelő kábeleket használjunk. A mozgásérzékelők szakszerű bekötéséhez általában hateres (illetve a modern központoknál négy ér is elég lenne a zónalezárásban rejlő szabotázs-felismerés miatt), a nyitásérzékelőknél négyeres árnyékolt vezetékeket kell használni. A kábel keresztmetszete sem mindegy, főleg akkor, ha a központtól jelentős távolságban vannak az érzékelők vagy a sziréna. A riasztóközpont és a sorkapcsok bekötésénél is fontos lenne a megfelelő kábelek alkalmazása; az áttekinthető, rendezett, színhelyes kábelvég bekötés; a forrasztott kábelvégek helyett ún. érvéghüvelyek használata. Amikor egy felhasználó ránk bízza meglévő, más „riasztószerelő szakember” által telepített központjának (és riasztórendszerének) felülvizsgálatát, javítását, nem egyszer kell megküzdenünk az alábbi képeken látható állapotokkal, Sokszor az ilyen szereléstechnológia téves riasztásokban és sűrű szirénázásokban megnyilvánuló következményei miatt a felhasználóknak nehéz megbízniuk a riasztóberendezés hatékonyságában és abban, hogy a hozzáértéssel, minőségi eszközökből összeállított riasztórendszer sok-sok évig megbízhatóan képes védeni a tulajdonosának értékeit.

Az alábbi két kép egy ilyen kábeldzsumbujt ábrázol, illetve az alsó sorban ugyanannak rendezett változatát láthatják. Az itt látható lerögzített vezetékek szintén kaotikusnak tűnhetnek, de azok mindegyike egyértelműen azonosítható, míg az eredeti állapotnál nem. Az eredeti kábeldzsumbujt természetesen nem az Oktel Kft. műszerészei állították elő.