Az új OTSZ 5.0
A legfrissebb OTSZ (Országos Tűzvédelmi Szabályzat) 2015. március 5-én lépett hatályba, hivatalos nevén 54/2014 (XII. 5.) BM rendeletként, nem hivatalosan OTSZ 5.0 néven. Ez az ötödik OTSZ, amely nem egy korábban kiadott jogszabálynak a módosított változata, hanem önálló sorszám alatt került bejegyzésre – innen az 5.0 elnevezés. Itt elérhető: OTSZ 5.0
Az utolsó hatályos 28/2011. BM rendelet kiadáskori fő célja az előző (csaknem 600 oldalas) 9/2008. ÖTM rendelet szerkesztési és szakmai hibáinak kijavítása, elsősorban a túlszabályozottság megszüntetése volt, így kikerült a jogszabályból számos, korábban részletezett követelmény. Az OTSZ 5.0-t tartalmazó BM rendelet ennél nagyobb változást hozott, szemléletet váltott: egyszerűsíti a hivatalos eljárásrendet, könnyebben lépést tart a technológiai fejlődéssel és (ez már részletkérdés, de mégis jelzésértékű) csupán 170 oldalt tesz ki.
Szemléletváltás
Az új OTSZ 5.0-t tartalmazó BM rendelet jogalkotói deklaráltan új alapokra helyezték a tűz elleni védekezésről szóló törvényt. Az OTSZ 5.0 alapvetően a biztonsági szinteket határozza meg, de azok tervezési és gyakorlati megvalósítását a tűzvédelmi tervezők hatáskörébe utalja. Ez azt jelenti, hogy a nagyobb szakmai szabadsággal nagyobb felelősség is hárul a tervező szakemberekre.
A törvényt kiegészítik a TvMI-k, a Tűzvédelmi Műszaki Irányelv elnevezésű „szabványszerű” ajánlások, amelyek a meghatározott biztonsági szinteket kielégítő műszaki javaslatokat tartalmazzák. Önálló TvMI foglalkozik a beépített tűzjelző berendezések tervezésével, telepítésével; a tűzjelző rendszerek karbantartásával vagy a hő- és füst elleni védelemmel. A TvMI-k alkalmazása nem kötelező, de nehezen megkerülhető. Lehetséges eltérő műszaki megoldást alkalmazni, de a tűzvédelmi hatóság előtt külön eljárásban igazolni kell, hogy a rendszer az elvárt követelményekkel legalább azonos mértékben teljesít.
A változás háttere
Az előzetes várakozások alapján ez az átalakítás az eddigieknél jóval rugalmasabb folyamatot eredményez, a tűzvédelem gyorsabban tud reagálni a technológiai fejlődés kihívásaira. Az újonnan, e célból életre hívott Tűzvédelmi Műszaki Bizottság feladata az irányelvek aktualitásának rendszeres felülvizsgálata, illetve a műszaki fejlesztések beépítése. A bizottság felügyeletét a BM OKF országos tűzoltósági főfelügyelője látja el.
A változást az is indokolta, hogy az előző gyakorlatban minden új tűzvédelmi megoldás jogszabályban való megjelentetése Európai Uniós jóváhagyási folyamatot (időnként hónapokat is) igényelt, a TvMI-k kiadásához és módosításához nem szükséges uniós jóváhagyás. Itt találja a TvMI-ket.
Tűzvédelmi dokumentumok
Foglaljuk össze, hogy a beépített tűzjelző berendezés teljes telepítési folyamatában milyen kötelező dokumentációk szükségesek.
Az építészeti tervezés során tűzvédelmi tervfejezet is készül, amely figyelembe veszi a létesítmény rendeltetését, a befogadóképességet, a helyiségek közötti átjárási lehetőségeket. További szempontokat jelent a bent tartózkodó személyek menekülési képessége, illetve a menekülést akadályozó körülmények és a mentéshez szükséges feltételek, valamint a létesítményben elhelyezett anyagok és azok tűzveszélyességi jellemzői. A korábban készült Tűzvédelmi Szabályzatokat is át kell dolgozni az új OTSZ-nek megfelelően, de csak a használati előírások vonatkozásában. Bővítések, átalakítások esetén már az új OTSZ előírásait kell alkalmazni.
Tervdokumentációk
Ajánlati terv
Ez a tűzjelző rendszerre vonatkozó árajánlat, amely az építészeti terven és annak tűzvédelmi tervfejezetén alapul. Törekedni kell a minél pontosabb költségbecslésre, mert tervezett beépítendő eszközök és anyagok nem térhetnek el jelentős mértékben a ténylegesen megvalósuló rendszerétől. Azonban ilyenkor még nem feltétlenül szükséges tűzvédelmi tervezővel részletes tervet készíttetni, ennek díját be kell építeni az ajánlati tervbe.
Engedélyezési vagy létesítési terv
A tűzvédelmi hatósághoz benyújtásra kerülő műszaki dokumentáció. Meg kell felelnie az OTSZ követelményeinek, teljesítenie kell a létesítményhez kapcsolódó elvárt biztonsági szintet, de nem szükséges tartalmaznia a telepítéshez szükséges információk részletkérdéseit. Műszaki rajzokkal kell alátámasztani az engedélyezési tervet.
Kiviteli terv
Az Oktel Kft. tapasztalata szerint érdemes az engedélyezési tervet már kiviteli terv szinten kidolgozni. Ez a telepítési munkálatokhoz tartozó részletes információkat tartalmazza. Értelemszerűen az engedélyezési tervvel összhangban kell lennie, és konkrétan meghatározza a beépítendő eszközök típusát, az anyagok minőségét.
Megvalósulási terv
A telepítést követően kerül kidolgozásra, és a megvalósult állapotot dokumentálja. Ez a terv kerül beadásra a tűzjelző berendezés használatba vételi engedélykérelméhez.
Átadási / üzembe helyezési dokumentumok
A tűzjelző berendezés használatba vételekor rendelkezésre kell állnia az alábbi dokumentumoknak:
- Megvalósulási terv
- Kezelési és karbantartási utasítások
- Üzemeltetési napló
- Nyilatkozat a rendszer üzemképességéről (az üzembe helyező mérnök vagy műszaki ellenőr által kibocsátva)
- Oktatási jegyzőkönyv
- Karbantartási szerződés
- ha szükséges: Távfelügyeleti szerződés
Üzemeltetéshez szükséges dokumentumok
Az üzemeltetőnek rendelkeznie kell a tűzjelző berendezés teljes dokumentációjának egy példányával; Tűzvédelmi üzemeltetési naplóval, amely a tűzvédelmi műszaki megoldások ellenőrzésének, felülvizsgálatának, karbantartásának igazolására szolgáló dokumentum, valamint a Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyvvel, amely új eleme a tűzvédelemnek.
Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv
A tűzvédelemben az OTSZ 5.0 egy eddig nem létező, azonban mérnöki igényként is megjelenő előírást fogalmaz meg a 2015. március 5-ét követően használatba vett és a jogszabályban meghatározott épületek tulajdonosai számára. Ez a Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv (TMMK) alkalmazása, amely az építmény építését, átalakítását, bővítését követően megvalósult tűzvédelmi adatokat tartalmazza.
A TMMK egyrészt segíti a hatóságot annak vizsgálatában, hogy az épület megfelel-e az engedélyezési feltételeknek; másrészt egyszerűsíti az üzemeltető dolgát: a tűzjelző rendszerre vonatkozó minden szükséges információ megtalálható benne. Így a tervező vagy a telepítő személyes közreműködése nélkül is mindenkor (utólag is!) kideríthetőek az a tűzvédelmi rendszer eredeti és az átalakítások utáni aktuális adatai.
Fontos, hogy a TMMK-t az építmény használatbavételét követő 60 napon belül el kell készíttetni, majd az építmény tűzvédelmi helyzetét érintő változásokat 30 napon belül át kell vezetni, azaz folyamatosan naprakész állapotban kell tartani.
Írásunk tájékoztató jellegű, a hatályos jogszabályokban való eligazítást segíti, de nem helyettesítheti a tűztervező szakmai felelősségét. Kérjük, hogy a beépített tűzjelző berendezések létesítésével kapcsolatos konkrét kérdéseivel forduljon szakemberhez. Az Oktel Kft. a fent leírtak szakszerűtlen alkalmazásából eredő károkért nem vállal felelősséget.
2016. szeptember
Minden jog fenntartva. Copyright © Oktel Kft. 1998-2018